Rokonaink, a kutyák

A kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó ragadozó állat, a farkas (Canis lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely latin nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.

Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus).

A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg.

A kutyák munkatársként/munkaeszközként, terápiás állatként, házi kedvencként, táplálékforrásként (elsősorban Kelet-Ázsiában, vagy éhínség idején) egyaránt szolgálják az embereket.

Fajtáit feladatuk, hasznosításuk szerint csoportosítják.

Három fő csoportjuk:

• Vadászkutyák – fő típusaik: agarak, kopók, retrieverek, spánielek, tacskók, terrierek, vérebek és vizslák.
• Munka- és őrkutyák – fő típusaik: terelő- és kísérőkutyák, őrzőkutyák, mentőkutyák, harci kutyák, masztiffok (más néven szelindekek), buldogok, buldogterrierek, dogfélék stb., spiccek és szánhúzó kutyák
• Ölebek, úgymond kistermetű kutyák

A kutya elnevezései

A kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó.

A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak: szerb és horvát kuci, ukrán kucsu kucsu, oszmán-török kuçukuçu.

Az eb szó ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és hanti) a kutya neve emp.

Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”), illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos. („Ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”, „eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.)

A kutya háziasítása

A kutya a farkas háziasításával (domesztikációjával) jött létre, amint azt mitokondriális DNS-adatok is bizonyítják.

A háziasítás kezdetének időpontját tudományos viták övezik, de általában 10 000–100 000 évvel ez előttre teszik. A kutya a legkorábban háziasított állat, egy 14 000 évvel ezelőtti lelet is létezik (Oberkassel, Németország), ami valószínűleg egy kutya állkapocscsontja. A legtöbb lelet azonban Izraelből és Palesztina területéről származik, ami a kutya délnyugat-ázsiai eredetét látszik igazolni. A koponyaszerkezet alapján viszont a kelet-ázsiai kialakulás és a kínai farkastól való származás is lehetséges. A mitokondriális DNS-vizsgálatok alapján is a kelet-ázsiai teória a valószínűbb, ugyanis innen származtak a legváltozatosabb minták. Viszont mára már bizonyos, hogy a kutya kizárólagos őse a farkas. (Konrad Lorenz egy ideig bizonyos kutyaféléknek más őst tulajdonított, az aranysakált, de később visszavonta elméletét.)

A kutyafajták közötti genetikai variáció nem kisebb, mint a farkasok és a kutyák közötti (0,2%).

Domesztikáció szakaszai

1. kb. 15 000 éve: általánosan, farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban csökkent az ember iránti agresszió.
2. kb. 14-15 000 éve: az ember letelepedett életmódot alakított ki, ezzel párhuzamosan elkezdődött a farkasfélék irtása, így nőtt a falkák szaporodási izolációja, kialakultak a helyi változatok.
3. Kr. u. 1. sz. (Columella): olyan kutyák tenyésztését javasolta, melyek megjelenési formája eltért a farkasétól (pl. pásztorkutya legyen fehér, juhászkutya legyen fekete)
4. XIX. sz. vége: tudatos, fajta szerint szelektált kutyatenyésztés kezdete (1873: az első ebtenyésztő egyesület, Nagy-Britanniában).
5. XXI. sz: családi kutya (morfológiailag különböző, de hasonló karakterű egyedek).